Parfümőr: Natalie Gracia-Cetto

Kiadás éve: 2018

Típus: Ámbrás-fás

Koncentráció: Eau de Parfum

***

***

Régóta a kívánságlistámon volt ez a parfüm. Bevallom, hogy ezzel kapcsolatban eléggé elkapott a fragrance reviewerek által keltett hype. Persze, feltehető a kérdés, hogy akkor miért vártam vele eddig? Mondhatnám, hogy megint hipsterkedtem – pedig egy szinte csak a fragrance community által ismert és imádott illatról van szó – vagy akár azt is felhozhatnám a hezitálásom védelmére, hogy vártam vele a hűvösebb idő beköszöntét. Az igazság azonban máshol keresendő. Egyrészt az orrom, ízlésem még nem állt készen rá, másrészt volt bennem egyfajta félelem, hogy mi van, ha mégsem olyan jó?

Az utóbbi azért volt egy valós indok, mert ahogy azt fentebb írtam, ez inkább a community-n belül felkapott. A nagyközönségnek, egy átlagos parfümhasználónak még a márkanév sem mond - talán - sokat. Éppen ezért kirakva sem nagyon található meg a hazai parfümériákban, hogy sem a hozzám hasonlók, sem a betévedő Average Joe megillatolhassa. Pedig már maga az amúgy egyszerű, de mégis nagyszerű whiskey-s üveget mintázó csomagolás is vonzza a szemet. Persze ez a helyzet, rizikó minden vakon rendelésemnél fenn áll.

A másik ok pedig abból jöhetett, hogy annyira nem kapott el a vanília, mint illatjegy. A Moustache-on kívül talán csak egy olyan parfümöm van, amiben megtalálható, de legalábbis kiérezhető a vanília. Ezzel ugyanis az a gondom, hogy a parfümökben főleg a túlédes fajtákat használják, vagy éppen túltolják. És ilyenkor tömény lehet, amit én személy szerint nem szeretnék hordani.

Amikor nyáron összeállítottam az őszi parfümlistámat és számba vettem a lehetséges új darabokat, akkor úgy voltam vele, hogy bevállalósabb leszek. Az oud mellett pedig a vaníliával is jobban megismerkedem.

***

Már az első fújás után egyértelmű lett számomra, hogy hibáztam. Hibáztam, amiért eddig húztam a megszerzését. Gyönyörűen megmutatják magukat az illatjegyek. A fejjegyek közül – az én orrom számára – a rózsabors dominál. Ettől kapunk egy friss, picit gyógynövényes – tényleg nagyon picit – virágos elegyet. Pár perc után csak beköszön és már megy is tovább a mandarin édessége. Magát a gyümölcsöt én nem éreztem ki, inkább az édeskés jelenlétét.

Ahogy a fejjegyek szépen lassan elnémulnak, úgy adják át a szerepet a cédrus fásjegyeinek. Azonban nem ő a főszereplő. A cédrus itt olyan, mint egy showműsorban a táncosok. Szépek, mosolygósak, ügyesek, viszont a dáma itt a rózsa. Még nincs a színpadon, de már érzed a közelségét, érezteti magát, a kisugárzása már előre bejelenti. És aztán kilép a függöny mögül. A Moustache-ban számomra nagyon érezhető a rózsának ez a friss, picit virágos, tiszta, púderes jellege.

Míg a rózsára figyelek, észrevétlenül megjött a többi főszereplő is. A púderességet balzsamossá és enyhén érzékien édessé teszi a benzoé és a vanília. Ahogy illatolom ezt a csodát a bőrömön, úgy időnként – csak egy-egy pillanatra – bevillan a pacsuli kicsit a vizes földre emlékeztető hűvössége, földessége.

***

Azt hiszem a fentiekből tökéletesen kitűnik, hogy odavagyok ezért a parfümért. Az tetszik benne igazán, hogy egyik illatjegy sincs túltolva. Egyik se tolakodik be önzően a másik elé. Mint egy jól megírt jelenet. Patikamérlegen van kimérve minden. Ráadásul ez egy hamisítatlan uniszex parfüm. Mindkét nemnek bátran lehet ajánlani.